Az a szerencse ért bennünket, hogy 2011. június 19-27. között Pécsett francia és lengyel művészeti csoportokkal együtt részesei lehettünk egy nemzetközi táncprodukció létrejöttének.
Nagy várakozással készültünk az eseményre. Izgalommal telve vártuk, hogyan fogjuk megértetni magunkat, milyen lesz majd a velük való közös munka. Izgatottan várta a csoport, hogy megismerhesse Kincs Alexát, ennek a produkciónak a megálmodóját, koreográfusát, betanítóját. Már a címe is sokat sejtet: A szerelem évszakai.
Tudtuk, hogy kemény munka vár mindenkire, de nem gondoltuk, hogy ennyire!
Aztán… valahogy minden olyan természetes volt! A csoport úgy fogadta Alexát, mintha ezer éve ismernék, szeretettel és figyelemmel vették körül. Ebben a néhány napban az ő szava volt a „szentírás”. Majd megismerkedtünk a külföldi csoportokkal. Az én szép szál és csillagszemű fiaim az első pillanatban elvarázsolták a francia lányokat. Így már nem volt nagy kunszt a közös munka. A barátságok, kötődések, érzelmek napról napra erősödtek. De a lengyel fiuk sem voltak közömbösek a lányaim iránt.
Ilyenformán megalapozva a közös munkát, elkezdődtek a próbák és vele együtt a mi kálváriánk. Izzadtunk, főttünk, birkóztunk a meleggel, a lépésekkel és egymással. Két nap elteltével azt gondoltuk, hogy nagyon jól haladunk. Harmadik nap reggelre kitört a frász, mert összegabalyodtak a fejekben és a lábakban a történések és évszakok. Alexa szemei kétségbeesést tükröztek, mikor megkérdezte: mi történt? Rövid válasz: „Alexa, világunkat se tudjuk!” De mit jelent az, hogy világomat se tudom? Nem baj, rövid szünet, lelki masszázs, folytassuk!
És valóban időt, energiát nem sajnálva, szinte éjt nappallá téve próbált a csoport. Közben szépen formálódott Alexa keze alatt a történet, kibontakozott a cselekmény. Alakult a színpadkép, formálódtak a ruhák, helyére kerültek az övek, patentok. A fáradt sóhajok és izzadtság cseppek mellett jókedvű kacagások, cinkos összekacsintások, kedves simogatások tarkították a közös próbákat.
És fogy az idő, nő a feszültség, leginkább bennünk, segítőkben. A csoport lelkes! Még így fáradtan is elhordana a hátán egy hegyet, ha Alexa azt kérné tőlük. De nem! Az arcon mindig kedves mosoly, a szemekben néha kicsi rémület, nyugtató, biztató szavak, egy érintés, egy simogatás – csak így érdemes egy ilyen úton elindulni, mert így sikeres lesz a munkád és a csapatod! Mert ez a sok nyelven beszélő, de egy célért küzdő nagy csapat most az Alexáé volt, s ő sikerre vitte a népét!
Eljött a nagy nap! Valahogy minden a helyére került: Lukasz, a ruhák, a francia apuka, Missis Maria, a szárnyak, a szalagok, a lépések, az érzések. Csak az én szívem akar kiugrani a helyéről! Mi baja lehet?
Kezdődik!
És szárnyalnak! Nem létezik senki és semmi más, csak A szerelem évszakai! De még milyen évszakai!!
S hogy lehet, hogy most minden kelléket elsőre megtaláltunk? És az hogy lehet, hogy most senki sincs útban? És az milyen már, hogy most mindenki tudja a dolgát?
Az utolsó ruhát adjuk! Már csak az össztánc és vége! Vége! Megcsinálták, megcsináltuk!
Hallod? Tapsolnak! Tapsolnak!
Iszák Anna, Balmazújváros
